- jól nézel ki. jól meghíztál.
- na mondjad, milyen volt hollandia???
mivel brüsszeli napjaimnak vége, lassan beszüntetem ezt a blogot is
jó volt, szép volt, marad a másik
azért még képek lesznek...
2009. május 18., hétfő
2009. május 14., csütörtök
itthonról
Nem adtam már egy ideje életjelet magamról: egyértelmű, hogy hazaértem.
A 2telitömött utazómmal, hatalmas bőröndkémmel, laptoptáskámmal, meg két kisebb táskámmal végül szerencsésen kivillamosoztunk a Noordra, az Eurolines buszhoz, ami tele volt szlovák cigányokkal. És amire a sofőrök jófejsége miatt nem kellett 10eurót fizetnem a plusz csomagomért. Az út végül több volt, mint odafele, pedig kevesebbszer és rövidebb időkre álltunk meg. És Frankfurtban átszállítottak egy kisebb buszra.
Ettől eltekintve még aludni is tudtam, és kedden fél12re már a Népligetben ölelgettem a családomat. Majdnem sírtam is, míg meg nem pillantottam anya fogait*, akkor azért elkezdtem nevetni.
Aztán azóta csak rohangálok. Ma a már egy hete fájó lábammal elmentem az orvosunkhoz, aki megállapította, hogy nagyon csúnya lúdtalpam van - majdnem gágog is. Az egyetemről nem is beszélek, bár még semminek sem érzem a súlyát. Elvégre working girl voltam 3hónapig, én már inkább csak dolgoznék.
Miskolc meg...teljesen magam alatt vagyok...Annyira sötét és csúnya; Belgiumban még az egyszerű kis házak is szépek voltak. Ráadásul kedd óta szinte csak esik.
3 hónap úgy elszaladt, olyan rövid volt, mégsem találom a helyem. Elvileg nem vagyok egyedül, most mégis visszahúz a szívem...
*én már csak ilyen gonosz vagyok, anya ugyanis most csináltatja a fogait, és így most elöl csak csonkok vannak

2009. május 10., vasárnap
pakkok
A főbérlőm olyan drága volt: adott ajándékot - még be is csomagolta!! - a családtagjaimnak.
A gond csak az, hogy eddig egy táskám csak ajándékokkal van tele. Egy hatalmas utazó.
Persze optimizmusom határtalan. Aztán lehet, hogy sört nem kapnak, mert már nem lesz hova betuszkolni.
Ma egyébként vettem egy habosbabos gaufret, amit megsétáltattam a városban; majd jönnek képek, mert fotóművész Rita barátnőm jóvoltából mind szuperek lettek:))

én, a hintaló
Elkezdtem bepakolni hazafele, és ez késztetett arra a felismerésre, hogy annyi eszem van, mint egy hintalónak. Eddig ugyanis nyugtatgattam magam, hogy á, nem is lesz sok cuccom, meg hogy simán beférek egy bőröndbe, egy utazóba, meg több kicsi táskába, de már most látom, hogy ez nem így lesz. Hiába nincs már itt a télikabátom meg a csizmám, pár ruhával egyetemben, de van több doboz csokim, rengeteg könyvem, papírom, sört meg még holnap akarok venni.
Az idő meg pont ma tud olyan nagyon szép lenni, ráadásul ma van az "Írisz ünnep" is. Az írisz a brüsszeli régió jelképe: nyílt napot tartanak a belga parlamentben, útlezárások, rengeteg program; de én pakolok, meg megírom az utolsó beadandómat.
Délutánra meg beterveztem egy látogatást a simogatós szobornál, amit ha megsimogatsz, viszajösz Brüsszelbe. Nem szabad kihagyni.

2009. május 7., csütörtök
Anyukám - akivel napi szinten kommunikálok - nehezményezte, hogy nincs semmi új a blogomban. Ez ellen tenni kell valamit.
Naszóval: holnap lesz az utolsó munkanapom. Bár nem akarok nagyzolni, holnap elég csak délig bent lennem, és az sem kemény munkával fog telni. Inkább beadandózók, bár statisztikailag egész jól állok, de még kettőt be kell fejeznem 10.-éig, majd egyet 15.-éig, majd még egyet 21.-éig és még ezeken kívül is van egy....
Itt most van kkv-hét, az első, ami elég sok programot jelent. A kamara a kkv-k érdekképviseleti szerve itt a messze távolban, így sok rendezvény minket is érint, de én ezekből valszeg csak a Schuman-Merode közti kiállításra fogok elnézni. Szombaton Európa - nap, amikor minden EU-s szervben nyílt nap van: bemegyünk majd a Tanácsba élőben is megcsodálni az Entrópát, és a Régiók Bizottságába, ahol még nem jártam.
De nem innen indultam. Tehát: utolsó nap. Sose hinném el, hogy már eltelt három hónap. Hisz még csak most kezdtem! Bár igaz, a változás érezhetően jelen van a franciatudásomban: Zsambonbagett, szilvuplé! (1 sonkás szendvicset kérek)
Akkor sem tudom feldolgozni. Biztos az idő teszi: elvileg május van, gyakorlatilag ma egész nap hideg volt, fújt a szél; bezzeg este 7kor kitisztult az ég, és majd rámsült a kabát.
Ráadásul ez a három hónap tényleg olyan, mintha meg sem történt volna, ugyanis a hőn szeretett egyetemem nem fogadja el gyakorlatként, így augusztustól megint megyek. Én optimista vagyok ezzel kapcsolatban, de helyet keresni egy hosszadalmas procedúra. És nem akarok otthon gyakornokoskodni.

2009. április 30., csütörtök
jegy - haza,haza
Ma bementem az Eurolines irodába, odacaplattam a pulthoz, lecsaptam a jegyem és közöltem a pénztárossal, hogy szeretnék egy jegyet haza. Mondtam a dátumot is, de ő visszakérdezett: mára? S mivel ez 3órakor történt, a busz pedig csak 5kor indul, még fel is szállhattam volna arra a járatra. (Végül május 11.én, 17:00-ra foglaltam.)
De még itt vagyok. A buszjegy után benéztem kedvenc angol könyvesboltomba, a Waterstone-ba, ahova szexshoppokon át vezet az út. Utána végigmentem a De Brouckére felé, el a Hector csirke mellett, ami egy arab gyorsétteremlánc és mint ilyen, 100% halal. Ezután sikeresen ráleltem az antikváriumra, amiről főbérlőm beszélt, és ahol megvettem franciául a Harry Potter és a bölcsek kövét.:)) Éssss, ezután: elmentem a Centralra és megvettem az Amszterdamba szóló jegyeket. 44euró oda-vissza, és ez hétvégi, tehát 50%-os kedvezmény vonatkozik rá.
Nem olcsó, de végre kilépek a nemzetközi színtérre. A szállásunk pedig egy hajón lesz. Ha még nem mondtam volna.
A mai napot pedig ünnepnappá nyilvánítom: ma mostam itt utoljára - ma kellett utoljára besunnyognom az irodába a szennyesemmel.

2009. április 27., hétfő
Dinant
A szombati kirándulásaink már nagyon rutinszerűek. Múlt héten Dinantban voltunk, ami 2óra vonattal Brüsszeltől, és egy nagyon csendes kisváros. Nekem tetszett, főleg a hegyek miatt, bár az az átkozott eső megkímélhetett volna minket. Azért jót sétáltunk, megkóstoltuk a város nevezetességét, a coque-t, ami kinézetre olyan, mint a mézeskalács, és nagyon szép formák vannak belőle, na de elfogyasztani? Mikor próbáltunk beleharapni, majd beletört a fogunk; csak elszopogatni lehetett, de az is fél óráig tartott. Mindenesetre vicces volt.
Ja, és Dinantban született a szaxofon feltalálója, Adolph Sax; a város ezt hirdeti is rendesen: mindenhol szaxofonok és Adolph Sax szobrok vannak.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)