itthonról

Nem adtam már egy ideje életjelet magamról: egyértelmű, hogy hazaértem.
A 2telitömött utazómmal, hatalmas bőröndkémmel, laptoptáskámmal, meg két kisebb táskámmal végül szerencsésen kivillamosoztunk a Noordra, az Eurolines buszhoz, ami tele volt szlovák cigányokkal. És amire a sofőrök jófejsége miatt nem kellett 10eurót fizetnem a plusz csomagomért. Az út végül több volt, mint odafele, pedig kevesebbszer és rövidebb időkre álltunk meg. És Frankfurtban átszállítottak egy kisebb buszra.
Ettől eltekintve még aludni is tudtam, és kedden fél12re már a Népligetben ölelgettem a családomat. Majdnem sírtam is, míg meg nem pillantottam anya fogait*, akkor azért elkezdtem nevetni.

Aztán azóta csak rohangálok. Ma a már egy hete fájó lábammal elmentem az orvosunkhoz, aki megállapította, hogy nagyon csúnya lúdtalpam van - majdnem gágog is. Az egyetemről nem is beszélek, bár még semminek sem érzem a súlyát. Elvégre working girl voltam 3hónapig, én már inkább csak dolgoznék.
Miskolc meg...teljesen magam alatt vagyok...Annyira sötét és csúnya; Belgiumban még az egyszerű kis házak is szépek voltak. Ráadásul kedd óta szinte csak esik.
3 hónap úgy elszaladt, olyan rövid volt, mégsem találom a helyem. Elvileg nem vagyok egyedül, most mégis visszahúz a szívem...

*én már csak ilyen gonosz vagyok, anya ugyanis most csináltatja a fogait, és így most elöl csak csonkok vannak