Vettem 2kiló narancsot akciósan - 2euróért a Lidl-ben. De mivel épp egy betegséggel küzdök, indokoltan tudok megenni napi három darabot.
Lassan készülődök a költözésre. Új helyem van elvileg, 3villamosmegállóra a munkahelytől, közel a metróhoz, tehát minden jónak tűnik. És úgy láttam, ott már lesz mikró is; sőt: mivel egy nővel fogok együtt lakni, valószínűsítem, hogy a sütője is működik.
A főbérlő szombaton már dél előtt el akar küldeni. Én persze ezt nem bánom; költöznék már minél hamarabb. Hétvégén pedig lufis felvonulás - alig várom.:)

A nap legfontosabbja pedig: találtam tejfölt! Egy lengyel boltban, és nem sok köze van a magyar társához, de a semminél mégis több.
És még mindig sokan szólítanak meg franciául. Ez egy jel.

Ami otthon nincs

Futok a villamoshoz, és mikor már épp feladom, egy férfi a másik irányból odaszaladt az ajtóhoz, és csak nekem nyitva tartotta. Miattam állt az egész villinger.:)

De ami még szintén nincs otthon: iszonyú drága szépségápoló cuccok. Én mindenből csak minit hoztam a buszút miatt, de inkább cipeltem volna többet. Itt egy Nivea sampon átlagban 4€, márkás arcápolók pedig 6€ körül mozognak - bár a nem márkásak se sokkal pénztárcakímélőbbek.
Úgyhogy lehet, jobban megérné otthonról postáztatni, mert nekem a szívem szakad meg, ha ennyi pénzt kell kiadnom egy 200millis vacakra.

Ma szerencsére már rózsaszínebb a világ. Bár az idő az a tipikus belga: mindenhonnan pereg valami (még lentről is!!), de én már attól jól érzem magam, hogy angolul le tudtam bonyolítani két telefonhívást. Persze mindkettőt lakásügyben. Az elsőnek nagyon aranyos francia akcentusa volt, a második meg olyan pozitív volt és olyan segítőkész volt, hogy öröm volt vele beszélgetni. De már álmomban is lakást keresek....

Gazdálkodj okosan

Ma reggel óta lyukas volt a gyomrom. Pedig van egy taktikám: ha este éhes vagyok és nincs mit enni, megpróbálok elaludni. A gond csak az volt, hogy reggel még mindig éhes voltam, így megettem az utolsó rántott husimat. Délután mindenképp bevásárlás - gondoltam.
Persze, csak előtte el kellett jutnom az irodába. Áááá, térképen öt centi, ha van, fitt lány vagyok én*, lenyomom. Így késtem több mint fél órát. De a bérlet-csináltatás szintén nem egyszerű: csak pár helyen lehet, és fénykép kell hozzá, és vagy két órát elcsesztem vele. Ekkor volt fél5, és már majd megőrültem az éhségtől. Elmetróztam a "Delta" megállóig, ahol elvileg van egy Carrefour. Nem volt. Elkezdtem megint sétálni, fél órája caplattam, és végre megpillanthattam a "Deloiz"-t. Ahol végre elkölthettem 20€-t és ettől boldognak érezhettem magam!!!
De van végre: fésűm, tejem, gabonapelyhem, almám, szőlőm, joghurtom, vajam, spagettim, fogkrémem, meg hasonló alapcikkek.
A hét további napjain spagettin fogok élni, látom már.
De végre az ösztöndíjam a számlámom, az meg csak feltornázta az önbizalmamat, hogy nem tudok se franciául, se hollandul, a Deloizos pénztárost mégis teljesen megértettem. Még köszöntem is neki!

*Na meg egy jegy 1,7€, ami rettenet én meg nem költekezhetek.